Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Bemutatkozás

Intézményünk többször átszervezésre került. Mindig is körzeti feladatokat ellátó intézmény voltunk, majd 2007-től önkormányzati társulás által, 2012-től a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ által fenntartott intézmény lettünk. 2014-ben többcélú, közös igazgatású köznevelési intézmény lettünk. Öt óvodai és négy iskolai telephellyel, Tiszaszalka székhellyel. 2019-ben két telephely kiszervezésre kerül. Iskoláink és óvodáink a Beregi Tiszaháton, a Tisza vonalától keletre helyezkednek el. Épületeink állaga mindenütt megfelelő. Lónyán, Vámosatyán, Tiszaadonyban felújított óvodáink, iskolánk találhatók. Tiszakerecsenyben a nyolcvanas évek végén épült épületben található az iskola, nagy tornateremmel, ami a gyermekek mozgásfejlődését megfelelően szolgálja. Számítástechnika szaktanterem segíti a gyermekek informatikai fejlesztését. Tiszaszalka székhely intézménye a 2001-es árvíz után épült, korszerű, minden követelménynek megfelelő épület. Informatika, kémia és történelem szaktantermek állnak rendelkezésre. Megfelelő felszereltség mellett tanulói tabletek, interaktív táblák, projektorok és egy hatalmas tornaterem szolgálják az oktató-nevelő munkánkat. Iskolai könyvtárunk több mint 5 ezer kötetes.

Tanulóink 87 %-a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. Eleve a térségünk is a hátrányos helyzetű települések közé tartozik. Nagy figyelmet fordítunk a hátrányok csökkentésére, versenyekre való felkészítésre. Több országos versenyen értek már el tanulóink dobogós helyet. Iskolánk felszereltségét folyamatosan bővítjük, cseréljük. Biztonságos, kulturált, tiszta környezetet biztosítunk a gyerekeknek.