Üdvözöljük iskolánk és óvodánk weboldalán!

A magyar kultúra napja

Január 23-án emlékeztünk meg iskolai keretek között a magyar kultúra napjáról. Mint ismeretes Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta a Himnuszt, amely magyar nemzeti óda. Oroszné Pécsi Éva tanárnő vázlatosan összefoglalta a magyar kulturális örökségünk eredményeit, nagyjait. Auksz György tanár úr a Himnusz megzenésítésének történetét mesélte el. Osztályaink megtanulták a Himnusz egy-egy versszakát, amit egymás után, fennhangon szavaltak el. Felemelő érzés volt. A műsort versek, táncok, énekek tették színesebbé. A magyar kultúra napjára szervezett rajzverseny végső értékelésére is ekkor került sor. Felsősöknél Balázsi Blanka 8.a, míg az alsósoknál Rózsa Hanna Léna 3.a osztályos tanuló pályaműve nyerte el az első helyet. Második Rózsa Boglárka 3.a és Kóczé Anna 5.b, míg a harmadik helyen Balogh Szilárd 2.b és Kőszegi Ákos 5.a tanulók végeztek. Különdíjban részesültek Pál Balázs 2.a és Nagy Petra Hanna 8.a tanulók. Gratulálunk, és köszönjük a fellépő gyerekeknek, illetve a szervező pedagógusoknak.

GALÉRIA